2019. március 13., szerda

Első forduló: irány Belgium!

A menü leleplezése

Nemzeti ünnepünk alkalmával belevágunk végre a vacsoracsata új, nemzetközi fordulójába. Az első szakácsként én (Eszter) brillírozok a konyhába és igyekszem elhozni a lányoknak Budakeszire Belgium hangulatát.

Előételnek
waterzooi
lesz, ami egy isteni tejszínes zöldséges-csirkés raguleves.


Főétel természetesen
carbonnade
avagy flamand barna sörös marharagu.


Desszert pedig a tradicionális brüsszeli
waffel
tejszínnel, meggymártással.

Gasztrokalandra fel!

2019. január 7., hétfő

Galette des rois

Fika-hangulat 2.

A svéd szendvicstortát ez a francia ünnepi édesség követte. A "királyok süteménye" Vízkereszt napján készül és a háromkirályokat köszönti.
Finom mandulakrémmel (frangipán) töltött ropogós leveles tészta. Hagyományosan egy apró figurát rejtenek bele és aki megtalálja, az lesz a nap királya vagy királynője.

Én ezt az lépést kihagytam, hiszen nálunk mindenki királylány a maga módján. 😍

A stratégiai megbeszélésen is túl estünk, kisorsoltuk a vacsorák sorrendjét.
1. Eszter, a belga vacsorával
2. Nelli, a magyar konyha finomságaival
3. Dóri, az olasz ízekkel
4. Noémi, az egzotikus thai fogásokkal
5. Nóri, a spanyol gasztronómia rejtelmeinek feltárásával.

Úgy néz ki, február végén-március elején indul a buli! Addig lesz időnk tervezgetni, inspirációkat és recepteket gyűjteni vagy akár próbafőzéseket csinálni.

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta
100 g darált mandula
100 g puha vaj
100 g cukor
1 tojás
1 kávéskanál mandulaaroma
1 kávéskanál rum
1 evőkanál cukrozott narancshéj
csipet só

1 tojás sárgája
1 evőkanál tej

1. Nyújtsuk ki a leveles tésztát és osszuk két részre. A klasszikus torta kerek, ha ilyet szeretnénk, szúrjunk ki két kör alakú tésztaformát. Én egyszerűsítettem és meghagytam téglalap-alakúnak a tésztát. Az egyik tésztalapot helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire.
2. A vajat keverjük ki a cukorral és a csipet sóval, adjuk hozzá a tojást, az ízesítőket és a darált mandulát.
3. A tojás sárgáját lazán verjük fel a tejjel és az alsó tésztalap szélét 2 cm szélességben egy kenőtoll segítségével kenjük meg vele.
4. A frangipán krémet oszlassuk el a tésztán úgy, hogy a tojással lekent szélet szabadon hagyjuk.
5. Fedjük be a másik tésztalappal. A széleket 2 centinként vágjuk be, a tetejét pedig késsel óvatosan díszítsük meg. Nem kell bevagdosni, elég csak rákarcolni a mintát.
6. Tegyük fél órára hűtőbe pihenni, közben melegítsük fel a sütőt 230°-ra.
7. Süssük aranybarnára a süteményt (nagyjából 20 perc).

2019. január 6., vasárnap

Svéd szendvicstorta

Fika-hangulat 1.

Svédországban igen komoly kultúrája van a kellemes hangulatú kávézásnak, amit ők "fika"-nak neveznek. Számomra nagyon szimpatikus ez a társasági összejövetel, nem kell beleszakadni, mint a magyar hagyományok szerinti vendéglátásba, ahol gyakran egy komplett vasárnapi menüvel készülnek a háziasszonyok.

Ebédelni mindenki megebédel otthon, aztán jön a közös, beszélgetés-idő a barátokkal. A svédek leggyakrabban a németekhez hasonló csepegtetős kávét fogyasztják, amiből több bögrével is meg lehet inni. A kávéhoz (jobb házaknál) felvert tejszínhab is jár.

És szinte elmaradhatatlan kellék a sütemény (kaka). Kimondottan finomak a cukrászati termékek, például a kanelbulle, ami egy fahéjas kelt tészta (a vaníliás változat receptje a blogon is megtalálható: vanilj knutar), a semla, amit tejszínhabbal töltenek vagy a punschrulle, amit marcipánnal és csokoládéval vonnak be.

Keresztanyámat idézve, az "előkelőbb" fikán szendvicstortát is felszolgálnak. Ez elég laktató, tehát előtte nem kell komolyan beebédelni. Zseniális találmány: egy többszemélyes emeletes szendvics!

A kenyérrétegeket különböző szaftos krémekkel töltik meg és kívülről is bevonják - leggyakrabban majonézzel - végül úgy díszítik fel, mint egy születésnapi tortát.
Én készítettem már tojás-, tonhal-, füstölt lazac-krémes változatot is, most pedig egy húsos verziót próbáltam ki. Mindegy, mit pakolunk bele, garantált a siker!

Hozzávalók egy 4 személyes tortához:

10 szelet szendvicskenyér, héj nélkül
én helyette a Sparban vettem egy csomagolt szendvicskenyeret (Despar Pane Per Tramezzini)

1. töltelék:

100 g füstölt tarja apróra vágva
fél lilahagyma nagyon apróra vágva
80 g krémsajt (Hajdú olaszos Joghurtsajt)
2 evőkanál tejföl
2 evőkanál majonéz
bors

2. töltelék:

150 g májpástétom (borjúmájas)
2 db csemegeuborka nagyon apróra vágva
1 kávéskanál mustár
1 evőkanál ketchup
2 evőkanál tejföl
bors

Díszítés

1 dl majonéz
1 dl tejföl

Tetejére

vékonyra szeletelt kígyóuborka
vékonyra szeletelt sonka
vékonyra szeletelt sajt
olajbogyó

1. Keverjük össze az első töltelék hozzávalóit.
2. Keverjük össze a második töltelék hozzávalóit.
3. Tegyél 2×2 szelet kenyeret szorosan egymás mellé egy tálcára (vagy egy szelet Tramezzinit).
4. Kend meg az első töltelék felével, majd fedd le egy újabb réteg kenyérrel. Jöhet a második töltelék fele, majd újabb sor kenyér. Addig rétegezzük, míg elfogynak a hozzávalók. Érdemes előző nap elkészíteni és frissen tartó fóliába csomagolva eltenni a hűtőbe másnapig. Így sokkal jobban összeérnek az ízek.
5. Tálalás előtt egy órával keverjük össze a majonézt a tejföllel, majd vonjuk be vele a torta tetejét és oldalát.
6. Díszítsük fel mint egy tortát! Tehetünk rá rózsa alakúra csavart sonkát, sajt tekercseket, felezett szőlőszemeket, olajbogyót, uborkakarikákat, koktélparadicsomot, csírákat, madársalátát. Csak a fantázia szab határt! Na jó, arra azért ügyeljünk, hogy a dekoráció egymással és a töltelékekkel is harmonizáljon.

Életérzések

Nóri-interjú

“Akárhol is vagy, légy ott teljesen!”

Mondanál nekünk pár szót magadról?
Imádok utazni, megismerni más kultúrákat és kipróbálni a helyi ételeket és italokat. Már az anyatejjel az utazás örömét szívtam magamba, Anyukám utazási irodában dolgozik, Apukám tengerész volt.
Másik szenvedélyem az állatok és a természet. Már gyerekkoromban a gazdájától távol sétáló kutyát hazavittem, hogy elveszett szegény. Kormi cicát az udvarról felcsempésztem a lakásba és a babakocsiban keringtem vele a lakásban. Később lett Tapi kutyánk, jártam lovagolni, majd a családba került Mafi, egy igazi sármos fekete labrador fiú. Pár éve pedig lett saját kutyusom, Álom, akivel sokat kirándulunk.
A legjobb, ha a hármat egyszerre tudom kombinálni. Például, amikor Thaiföldre utaztam, elmentünk északra, Chiang Maiba, ahol egy három napos dzsungeltúrán vettünk részt és egy elefánttáborban laktunk. Életem egyik legemlékezetesebb kiruccanása volt.

Mik azok az alapanyagok, amiket semmilyen szín alatt nem látnál szívesen a tányérodon? (Van-e bármi, amire esetleg allergiás/érzékeny vagy?)
Tehéntejre érzékeny vagyok, de csak tej formájában nem iszom, sajtok jöhetnek minden formában.

És mi az, ami bármikor jöhet?
Saláta, zöldségek, gyümölcsök, halak és tengeri herkentyűk, sajtok.
Van-e olyan étel, amit szívesen megkóstolnál, de még nem volt alkalmad kipróbálni?
Osztriga, de csakis frissen kifogva a reggeli halpiacon, egy pohár pezsgő társaságában. (bakancslistás)

Hol szeretsz leginkább élelmiszert vásárolni?
Piacon, kis boltokban, ahol tudom, hogy friss és jó minőségű áruhoz juthatok.

Honnan a vonzódásod a konyhaművészethez?
Fiatal koromban kaptam egy szakácskönyvet és abból próbáltam a családomnak egyszerűbb ételeket készíteni. Nagyimnak mindig segítettem születésnapokra és ünnepekre a sütemények elkészítésében és most már részben én vettem át ezt a szerepet.
Inkább könnyű és egyszerű ételeket szoktam készíteni.

Mik azok a konyhai eszközök, amik nélkül elképzelhetetlen lenne az élet?
Kávéfőző és botmixer, turmixgép. Sokszor készítek krémlevest, illetve nyaranta gyümölcsturmixokat. Nem szívesen mondanék le róla.

Manapság tele van a média híres tévés szakácsokkal. Neked ki a kedvenced és miért?
Jamie Oliver, mert imád főzni, nagyon kreatív és nemesebb célokat is támogat, pl: iskolai étkezés megreformálásában aktívan részt vesz.
Idén nemzetközi konyhaforduló lesz, te melyik országot választottad és miért?
Spanyolországot választottam, mert imádom, olyan mintha a második otthonom lenne. Szeretek úgy enni, amit a spanyol konyha megtestesít. Többféle ételt megkóstolni és mindegyikből enni egy keveset, ezek az úgynevezett tapasok. Ahány régió van az országban, annyiféle ételt és alapanyagot használnak. A baszk konyha például merőben eltérő az andalúztól, más a klíma és az emberek habitusa is.
Bevallom őszintén még nem nagyon készítettem spanyol ételt, mindig az utazásaim során fogyasztottam, úgyhogy kíváncsian várom, mit tudok kihozni belőle.

Hogy viszonyulsz a többiek választásához? Mit gondolsz az olasz, a magyar, a belga és a thai konyháról?
Mindegyik nagyon tetszik. Az olasz hasonló a spanyolhoz, kicsit több a tészta étel, de az alapanyagok és a mediterrán életérzés ugyanúgy visszaköszön. A thai konyhát imádom, mert szinte minden friss, nem főzik agyon és csípős. A magyar konyhánál kíváncsian várom, hogy Nelli mit fog készíteni. A belga számomra a legnagyobb meglepetés, mert nem tudok róla semmit, fogalmam sincs milyen ételeket esznek.

A másik ötlet a film vagy könyv ihletésű főzés lett volna. Van-e kedvenc étellel kapcsolatos jeleneted?
A film memóriám nem túl jó, de főzéssel és étkezéssel kapcsolatban eszembe jut, pl: Napsütötte Toszkána; Julie &Julia; Ízek, imák, szerelmek.

Ha bárkivel a világon együtt ebédelhetnél, ki lenne az és miért?
Nincs konkrét személy vagy híresség, akivel együtt szeretnék ebédelni. Akiket szeretek és közel állnak hozzám, bárkivel szívesen fogyasztanám az ebédem.
Street food vagy fine dining?
Mindegyik jöhet.  Ha elutazom, a helyi piacra mindig ellátogatok, az elmaradhatatlan.

Mi volt az eddigi legemlékezetesebb éttermi élményed?
Sok jó élményem volt, ahogy átgondolom, mindegyik utazáshoz kötött  Emlékszem egyszer az Amalfi-öbölben nyaraltunk és kerestünk vacsorázó helyet. Aki ismer, az tudja, hogy milyen háklis voltam (néha még mindig ilyen tudok lenni) az étterem hangulatára  Legyen autentikus, ne túl elegáns és ne túl turistás. Szóval egy ideje keringtünk és egyszer csak egy pici éttermet pillantottunk meg az út mellett, a sziklafal tetején. Mi lehettünk aznap este az első vendégek, amikor beléptünk, még mindenki készülődött. Leültünk egy asztalhoz a teraszon, szemben Capri-szigete és a nap készülődött lemenni. Már-már giccsesnek mondható. Emlékszem, hogy egy idősebb séf, aki a tulajdonos is volt egyben, kitolta zsúrkocsin az aznapi fogást, rajta halak, rákok… Kérte, hogy mondjuk meg, mit szeretnénk fogyasztani és ő majd elkészíti. Isteni finom volt minden, az előételtől a desszertig, a látvány pedig magáért beszélt. A vacsora befejeztével meghívott minket egy Limoncellóra és megkérdezte, hogy ízlett az étel.

Fontos-e számodra, hogy a partnered szeressen enni és/vagy tudjon főzni?
Az fontos, hogy az evés élményét együtt meg tudjuk élni. Az nem lényeges, hogy Ő szeressen főzni. Bár vannak olyan ételek, amik szerintem egy pasinak jobban állnak elkészíteni, pl: halászlé, vad ételek.

Hogy néz ki számodra egy romantikus étkezés?
Számomra attól lesz romantikus egy étkezés, ha meghitt hangulat vagy élmény kapcsolódik hozzá. Lehet akár szalonnasütés a csillagos ég alatt, piknik a természetben vagy gyertyafényes vacsora a teraszomon.
A vacsorát és az esti hangulat fényeket jobban szeretem, mint az ebédet.

Ha egyedül vagy, akkor is főzöl magadnak vagy rendelsz inkább egy pizzát?
Inkább készítek magamnak, többnyire egyszerű ételeket, amik hamar megvannak, pl: saláták, főzelékek, rakott ételek, levesek, hal, különböző krémek.

Mi alapján választasz bort a vacsorához és melyik a kedvenc borod?
A borok iránti ízlésem hullámzó, régen szinte csak száraz testesebb vörös borokat ittam, mostanában a friss és gyümölcsös fehér borokat, pezsgőt részesítem előnyben.

Szerinted mitől lesz jó hangulatú egy közös étkezés?
Ha olyan társaságban eszel, ahol hasonló ízlésű vagy az ételekre nyitott emberekkel vagy együtt. Szerintem a hely hangulata is befolyásoló tényező. A közös főzéseket is imádom, ahol együtt készítjük el az ételt, közben iszogatunk és beszélgetünk.

Lesznek-e a 2019-es évre vonatkozó újévi fogadalmaid?
Nem is annyira az idei évhez kötődik, már egy ideje megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék rendszeresen táncolni járni, folytatni  a spanyol tanulást, elmélyíteni az asztrológiai tanulmányaimat és persze utazni, ha lehetőségem engedi.

Névjegy

Név:
Nóri
Generáció:
Y
Foglalkozás:
utazás-biznisz

2019. január 5., szombat

A kézilabdás hungarikum

Nelli-interjú

“Pillanatokat gyűjts, ne dolgokat.”

Mondanál nekünk pár szót magadról?
Pasaréten lakom Attilával kettesben az imádott kis otthonunkban. Jó ideje kézilabdázom és egy belvárosi butikban dolgozom.

Mik azok az alapanyagok, amiket semmilyen szín alatt nem látnál szívesen a tányérodon? (Van-e bármi, amire esetleg allergiás/érzékeny vagy?)
Nincs, szinte mindent szeretek.

És mi az, ami bármikor jöhet?
Tatár beefsteak.

Van-e olyan étel, amit szívesen megkóstolnál, de még nem volt alkalmad kipróbálni?
Tenger gyümölcsei,de csak egy kóstolás erejéig.

Hol szeretsz leginkább élelmiszert vásárolni?
Itt is ott is, ha kell három helyre is betérek, de az Aldi a kedvenc.

Honnan a vonzódásod a konyhaművészethez?
Mama mindig istenieket főzött nekünk, mi étterembe ritkán mentünk. Imádjuk még most is bármi is legyen az. Megszerettem mellette főzni.
Mik azok a konyhai eszközök, amik nélkül elképzelhetetlen lenne az élet?
Számomra vágódeszkák és fakanalak nélkül egy konyha üres.

Manapság tele van a média híres tévés szakácsokkal. Neked ki a kedvenced és miért?
Bernáth József a SÉF. Elvarázsol a személyisége.

Idén nemzetközi konyhaforduló lesz, te melyik országot választottad és miért?
A magyar konyhát választottam, mert imádom.

Hogy viszonyulsz a többiek választásához? Mit gondolsz az olasz, a belga, a spanyol és a thai konyháról?
A másik választásom az olasz konyha lett volna. A thai, a spanyol és a belga ételeket ritkábban fogyasztom. Kíváncsian várom, ki milyen finom falatokat tesz majd elém.
A másik ötlet a film vagy könyv ihletésű főzés lett volna. Van-e kedvenc étellel kapcsolatos jeleneted?
Rengetek jó film és könyv van, de a kedvenc filmemben, az Életrevalókban, imádom azt
 a jelenetet, mikor nagykanállal eszi a főszereplő a Nutellát.

Ha bárkivel a világon együtt ebédelhetnél, ki lenne az és miért?
Papa: mert hiányzik nagyon és tudom, hogy imádná minden általam készített ételt.❤

Street food vagy fine dining?
Street food, mert óriási hangulata van.

Mi volt az eddigi legemlékezetesebb éttermi élményed?
Egy olasz boutique hotel Toscana Montefollocico nevű apró településén, mely leírhatatlan kilátásával és a Michelin csillagos séf által készített ételekkel varázsolt el Bennünket Attilával egy hétig, míg ott lehettünk. Az eddigi legszebb utazásom volt.

Fontos-e számodra, hogy a partnered szeressen enni és/vagy tudjon főzni?
Nem lenne fontos, de főzni is tud és enni is szeret.

Hogy néz ki számodra egy romantikus étkezés?
Számomra egy ünnepi vacsora tökéletes terítéssel, figyelve minden apró részletre, finom ételek és egy jó bor kíséretében a legromantikusabb.

Ha egyedül vagy, akkor is főzöl magadnak vagy rendelsz inkább egy pizzát?
Igen főzök-sütök, bár olykor elcsábulok egy jó pizzára.
Mi alapján választasz bort a vacsorához és melyik a kedvenc borod?
A fehér borokat szeretem. Szerintem a vacsorához is azt fogok felszolgálni. Kedvenc boraim: Holdvölgy Hold And Hollo dry (Tokaj), Nyakas Irsai Olivér (Tök).

Szerinted mitől lesz jó hangulatú egy közös étkezés?
Sok mindentől függ. Viszont biztos vagyok benne, fantasztikus lesz a hangulat mindegy, hogy hol vagyunk és ki főz.

Lesznek-e a 2019-es évre vonatkozó újévi fogadalmaid?
Nincs. Számomra minden nap ugyanúgy indul. Úgy gondolom, minden fejben dől el... nálam biztos.

Névjegy

Név:
Nelli
Generáció:
Y
Foglalkozás:
ruha-biznisz

2019. január 4., péntek

Római vakáció

Dóri-interjú

“Lehet, hogy nem arra mentem, amerre szerettem volna, de azt hiszem oda jutottam, ahol lennem kell.”

Mi történt veled az elmúlt négy és fél évben?
Rengeteg minden változott. Szakítottam, elköltöztem és önálló életet kezdtem, most meg itt van egy új szerelem. ❤

Mik azok az alapanyagok, amiket semmilyen szín alatt nem látnál szívesen a tányérodon? (Van-e bármi, amire esetleg allergiás/érzékeny vagy?)
Mazsola, koriander, zeller.

És mi az, ami bármikor jöhet?
Ezeken kívül bármi!

Van-e olyan étel, amit szívesen megkóstolnál, de még nem volt alkalmad kipróbálni?
Nincs ilyen, amit meg akartam kóstolni, azt már megkóstoltam.

Hol szeretsz leginkább élelmiszert vásárolni?
Kifejezetten nagy kedvencem lett a Lidl.
Honnan a vonzódásod a konyhaművészethez?
Apukám szakács, anyukám, nagyim mindketten istenien főznek, így beleszülettem ebbe. Gyerekkorom óta imádok sütni-főzni.

Mik azok a konyhai eszközök, amik nélkül elképzelhetetlen lenne az élet?
Épp most kaptam egy Bosch többfunkciós gépet. Nem is tudom, hogy bírtam eddig nélküle létezni! 😃

Manapság tele van a média híres tévés szakácsokkal. Neked ki a kedvenced és miért?
James Oliver-t nagyon kedvelem, de van jó pár itthoni séf is, akiknek szeretem a munkáját.
Idén nemzetközi konyhaforduló lesz, te melyik országot választottad és miért?
Olaszországért mindig is rajongtam, imádom ezt a konyhát! A sajtok, a paradicsom, egy könnyed tészta, pizza és még sorolhatnám. De az olasz mentalitás is közel áll hozzám, így minden együtt: tökéletes.

Hogy viszonyulsz a többiek választásához? Mit gondolsz az olasz, a magyar, a spanyol és a thai konyháról?
A belga konyhán kívül mindegyiket ismerem és szeretem.

A másik ötlet a film vagy könyv ihletésű főzés lett volna. Van-e kedvenc étellel kapcsolatos jeleneted?
Az élet ízei című filmben nagyon tetszett, ahogy az indiai srác főzött.

Ha bárkivel a világon együtt ebédelhetnél, ki lenne az és miért?
Bradley Cooperrel. Imádtam az Ételművész filmjét IS.

Street food vagy fine dining?
Mindkettő jöhet!
Mi volt az eddigi legemlékezetesebb éttermi élményed?
Az Arany Kaviár étteremben eltöltött csodálatos este. Balin a Zibiru étteremben is élmény volt enni - igazi olasz étterem! De a dél-afrikai gasztrokalandjaink is emlékezetesek voltak.

Fontos-e számodra, hogy a partnered szeressen enni és/vagy tudjon főzni?
Igen, fontos. Egy közös főzés, evés szuper jó program. Bár inkább enni szeressen, én megcsinálom a többit.

Hogy néz ki számodra egy romantikus étkezés?
Jó társaság, finom étel, jó bor.

Ha egyedül vagy, akkor is főzöl magadnak vagy rendelsz inkább egy pizzát?
Készítek egy jó salit, nekem az bőven elég.

Mi alapján választasz bort a vacsorához és melyik a kedvenc borod?
Mindig az ételhez választom. Egy könnyed fehér például egy olasz tésztához, de egy komolyabb húsételhez már a vöröset szeretem!

Lesznek-e a 2019-es évre vonatkozó újévi fogadalmaid?
Nem szoktam fogadalmakat tenni, de idén szeretném építeni a sminkes "karrieremet" és új dolgokat megvalósítani.

Névjegy

Név:
Dóri
Generáció:
Y
Foglalkozás:
Opera-biznisz

korábbi bemutatkozó adatlap: YSL, Gucci vagy LV is jöhet!

2019. január 3., csütörtök

Poirot és Audrey nyomában

Eszter-interjú

“Az életed a komfortzónádon kívül kezdődik.”

Mi történt veled az elmúlt négy és fél évben?
Rengeteg minden, olyan, mintha 2014 fényévekre lenne! A legfontosabb talán az, hogy 2018 márciusában "megkutyásodtam", Avalon ugyanis fenekestül felforgatta az addig jól bejáratott hétköznapjaimat.

Mik azok az alapanyagok, amiket semmilyen szín alatt nem látnál szívesen a tányérodon? (Van-e bármi, amire esetleg allergiás/érzékeny vagy?)
A belsőségeket (máj, pacal, ilyesmi), illetve a túl csípős ízeket nem szeretem. A diót sem nagyon bírom (kivéve a baklavában, ott valamiért egyáltalán nem zavar), de allergiás semmire sem vagyok.

És mi az, ami bármikor jöhet?
Tulajdonképpen minden más jöhet! Halak és tengeri finomságok dobogósak nálam, édességek közül pedig a krémes desszertek. Ja, meg a sushi!!
Van-e olyan étel, amit szívesen megkóstolnál, de még nem volt alkalmad kipróbálni?
Homár. És igazi, minőségi kaviár.

Hol szeretsz leginkább élelmiszert vásárolni?
Hétköznap a közeli kis boltba járok, olykor a Fény utcai piacra is eljutok. Nagyon szeretem a meghitt, kis üzleteket, legyen az akár egy zöldséges, húsbolt vagy pékség, de sajnos ilyen nem igen akad a környékünkön. Pedig az az igazi, ha megismernek, tudják, mit szeretek, sokkal személyesebbé teszi a vásárlási élményt!

Honnan a vonzódásod a konyhaművészethez?
Amióta az eszemet tudom, érdekel a főzés. Gyerekkoromban (pedig irtó válogatós voltam) minden játékom valamilyen formában a kajákról szólt. Gyurmasajtokat és gyurmafelvágottakat készítettem, homoksütit sütöttem, Legóból konyhát építettem. Mamával borsót pucoltam, tojáshabot vertem, aztán nem volt megállás! Jöttek a saját készítésű gyümölcstorták, házi gyúrt tészták és egyebek.

Mik azok a konyhai eszközök, amik nélkül elképzelhetetlen lenne az élet?
Kés, fakanál, habverő tulajdonképpen mindenre elég. De azért egy metálpiros KitchenAid robotgépet sosem utasítanék vissza!

Manapság tele van a média híres tévés szakácsokkal. Neked ki a kedvenced és miért?
Nagyon bírom Gordon Ramsay-t. Nem a kirakat-tévéműsorok miatt - bár a Masterchef első pár évadát nagyon szerettem - inkább a személyisége jön be. Meg a receptjei.
Idén nemzetközi konyhaforduló lesz, te melyik országot választottad és miért?
Belgiumot. Vacilláltam a francia és az angol konyha közt, végül itt kötöttem ki, kettő között valahol félúton. Legalábbis kedvenc detektívem, Poirot, ide hozott. Plusz van egy belga receptem, amit már régen ki szeretnék próbálni és ez erre egy kiváló alkalom!

Hogy viszonyulsz a többiek választásához? Mit gondolsz az olasz, a magyar, a spanyol és a thai konyháról?
Noémi merészségét külön díjazom! Bár Thaiföldön csak a turista-konyhát kóstoltam, de az nagyon bejött. Spanyolországról a frissesség jut az eszembe, szeretem a mediterrán térség egyszerű letisztultságát. Olaszországban még sosem jártam, de rajongok a finom rizottókért, ravioliért, házi gnocchiért. Megértem Elizabeth M. Gilbertet, hogy Itáliát választotta a dőzsöléshez. Hazánkban a zalai tájegységet különösen kedvelem, és hiszem, hogy van élet a pörköltön és a gulyáson túl is.

A másik ötlet a film vagy könyv ihletésű főzés lett volna. Van-e kedvenc étellel kapcsolatos jeleneted?
Eleve szimpatizálok azokkal az írókkal, akikről a könyveiken keresztül süt az ételszeretet. Arthur Herzog A kos jegyében című regényében olvasóként részt vehetünk egy tizenkét fogásos Zodiákus-lakomán. Bár analógiásan nem tökéletes a menüsor, de az ötlet azonnal magával ragadott. Holott mikor először olvastam, még semmi közöm nem volt a csillagokhoz. És ha film, akkor Gilmore Girls! Kávé, kávé, kávé - hamburgerrel!

Ha bárkivel a világon együtt ebédelhetnél, ki lenne az és miért?
A nagymamám sajnos nem igazán kóstolhatta meg a főztömet. Mire megtanultam valóban helyt állni a tűzhely mellett, ő már nem volt köztünk. Ő nem nagyon szeretett főzni, de enni igen és bátran kóstolgatott újdonságokat is. Szerintem ízlene neki a menüsor, amit kitaláltam!
Street food vagy fine dining?
Minőségi street food bármikor jöhet! Kimondottan fine dining étteremben Magyarországon még nem jártam, de üsse kő, szívesen végigennék egy degusztációs menüsort.

Mi volt az eddigi legemlékezetesebb éttermi élményed?
Életem egyik legemlékezetesebb kajája egy hamburger volt, Japánban egy, szinte Üvegtigris-szerű furgonból. Nem tudom, hogy valóban olyan különlegesen finom volt-e, mint ahogy emlékszem vagy csak nagyon éhesek voltunk, de szerintem az az élmény a többiek memóriájában is erősen horgonyt vetett.

Fontos-e számodra, hogy a partnered szeressen enni és/vagy tudjon főzni?
Hogy szeressen enni: alap. A főzőtudomány egyáltalán nem feltétel, azt szívesen magamra vállalom. De éttermet és bort jól tudjon választani!

Hogy néz ki számodra egy romantikus étkezés?
(Hogy tehettem fel ilyen kérdést??) Nem hiszem, hogy különösképpen romantikus alkat lennék. Finom étel, hozzáillő bor, kellemes beszélgetés - azt hiszem, számomra ennyi épp elég a hangulathoz.

Ha egyedül vagy, akkor is főzöl magadnak vagy rendelsz inkább egy pizzát?
Főzök. Vagy pizzát sütök. 😊

Mi alapján választasz bort a vacsorához és melyik a kedvenc borod?
Leginkább véletlenszerűen választok, szerencsére általában jól. A könnyedebb száraz borokat favorizálom, kimondott kedvencem nincs. Na jó, a rajnai rizling. És régóta keresek már egy tökéletes pinot noir-t.

Szerinted mitől lesz jó hangulatú egy közös étkezés?
Lásd romantikus étkezésre adott válaszom.

Lesznek-e a 2019-es évre vonatkozó újévi fogadalmaid?
Az első és legfontosabb, hogy végre folytatjuk a vacsoracsatát! Könyvírással kapcsolatban is vannak tervek, talán ebben az évben végre beérnek. Avalonnal pedig szeretném kipróbálni a mantrailinget. Nem fogadalom, de régi vágy: Skócia.

Névjegy

Név:
Eszter
Generáció:
X
Foglalkozás:
asztrológia-biznisz

korábbi bemutatkozó adatlap: Mezítláb a konyhában